Csupán annyi időt töltünk a szobámban, amíg felveszem a kabalabugyimat, hogy eleget tegyek a barátnőm kívánságának. Ha tudom, hogy ilyen, meg olyan szertartásokat végzett rajta, nem a kímélő programon mosom ki, mint az új ruhákat, hanem azon, amelyiken anya szokta megkínozni a zoknikat.
Charlie alapjában véve nem boszorkány, de az én esetemben még egy kis mágiát is képes volt bevetni, amit a google segített neki elsajátítani. A sötét cuccai, és a kezén lévő bőr karkötők inkább a motorok iránti szerelmének köszönhetőek és a kemény természetének, ami egyesek számára komoly kihívást jelenthet.
– Engedd le a hajadat! – mondja, és már bele is kapaszkodik a hajgumimba, jó erőset ránt rajta, a reakcióm pedig még a nappaliban szóló tv-t is túlharsogja.
– Miért?
– Mert mindig felkötöd! Úgy olyan átlagos.
Azóta hordom copfban a hajamat, hogy a nagyi azt mondta, az arcom túl helyes ahhoz, hogy eltakarjam. Mindig is amolyan copfos lánynak tartott, akinek ez a frizura illik a legjobban a mosolyához. Szeretem a lófarkamat, és ragaszkodom hozzá, de Charlie-nak igaza van, és talán ma estére elkelne egy kis változatosság.
– Mert Milesnak így jobban tetszik? – kérdezi a bátyám gúnyosan, aki a díványról nézte végig, miként ellenőrizzük újra a sminkünket az előtéri tükörben, és hogy anya málnás sütije hagyott-e nyomot a fogunk között, amivel érkezéskor megkínált minket.
– Meddig akarsz még Miles nevén gúnyolódni, Giles? – kérdezi Charlie mérgesen, de amint kimondja, a szemei elkerekednek, és maga is rájön, milyen hülyén hangzott mindez.
– Azt hiszem, ezt sosem fogom megunni!
– Nem tehetek róla, hogy hasonlít a nevetek – mondom, miközben a fülem mögé igazítom az egyik tincseimet.
– Tudod, hugi, ez valamiféle komplexus lehet. – Felvonom a szemöldökömet, és ránézek a tükörképem helyett. – Létezik apakomplexus, bátykomplexus…
– Tanárkomplexus? – kérdezem hirtelen. A tekintetem dühöt szikrázik, Giles befejezi, Charlie pedig kérdőn néz rám, de a következő pillanatban kinyílik az ajtó, és ez felment a válaszadás alól. Először egy fekete - kissé viseltes - aktatáska bukkan fel, majd apám sárga ingje, amit csak azért nem fed zakó, mert reggel a húgom leöntötte a kocsiban, és már nem volt ideje hazajönni, hogy másikat válasszon.
– Jó napot, Mr. Dawson! – üdvözli Charlie. – Szép az ingje!
Apám morog valami köszönés félét, a barátaimnak sosem jár fényes üdvözlés. Szerinte a korosztályom csak hálátlan kölykökből áll, akik tanulás címen fosztogatják az állam kasszáját, ezért nem is fogja őket derűs mosollyal jutalmazni, csak ha már megkapták a szavazati-jogukat, és tennie kell azért, hogy rá voksoljanak.
– Nem tudom, mi a durvább. Hogy apád morcos, vagy, hogy a bátyád hazaköltözött – mondja a barátnőm, miután elhagyjuk a házat.
Apám sosem volt egy vidám ember, de azóta, hogy Gilest kirúgták az egyetemről, mert viszonya volt az egyik tanárával, akit Mr. Thomsonnak hívnak, csak még inkább mogorva. Erről persze csak én és a rokonaim tudnak, apám bele is halna a szégyenbe, ha a város lakói ezen csámcsognának. Még Charlie-nak sem beszélhetek róla, pedig a barátnőm nem buta, és elég jól ismeri bátyámat ahhoz, hogy tudja, semmi felé vonzalmat nem érez a katonaság iránt, pedig apám mindenkinek azt mondja, az egy szem fia azért hagyta abba a főiskolát, mert szolgálni akarja a hazáját. Flinn sem mondott neki mást – mindketten tudjuk, hogy apám egy botrány miatt milyen könnyen elveszítheti a választói bizalmát. Bele sem merek gondolni, hány embert kellett lefizetnie Giles sulijában azért, hogy a titok titok maradjon, és Christen város polgármesterének családi háttere botrányoktól mentes, makulátlan maradjon.
Beszállunk az autómba, és már majdnem rátaposok a gázra, mikor meghallom a Light em upot, ami a mobilomból ordít. Ez a zene szólt Miles kocsijában, mikor véget ért az első randink, és én arra vártam, hogy elköszönjön a haverjaitól, majd beszálljon mellém. Pár nappal később beállítottam csengőhangnak a telefonszámához, hogy már azelőtt tudjam, ha ő keres, mielőtt a kijelzőre nézek.
– Helló, bébi, mi a pálya? – A vonal túlsó végén annyira hangosan szól a zene, hogy alig értem, mit mond. Charlie közelebb dugja a fülét, de ő sem hall mást, csak basszusüvöltést.
– Ott vagy a bulin? – érdeklődöm, de ő nem felel rögtön, valaki máshoz beszél a távolban, majd arra kér, hogy ismételjem meg, és csak ezután kapom meg a választ.
– Nem, Ethannel még beugrottunk valahová. Te már ott vagy?
Megdöbbent a felelet, amit Charlie is észrevesz, mert visszadugja a fejét, és ismét hallgatózni kezd.
– Még itthon. – Zavaromban a házunkra pillantok. – De épp most indulunk!
– Bocs, bébi, de hangosabban beszélj, mert nagyon sokan vannak itt!
– Pontosan hol is vagy? – A hangom nyers, számonkérő. Charlie elhúzza az ujját a nyaka előtt, jelezvén, hogy ne kérdezősködjek annyit, mert a végén még azt hiszi, hogy próbálom szem előtt tartani. – És mikor jöttök a nyaralóba? – Ennyit talán megkérdezhetek.
– Úgy tíz körül benézünk. Hiszen mégis csak engem ünnepelnek! – feleli nevetve, majd valaki megint félbe szakít minket, és Miles már nem is figyel rám, akár le is tehette a telefont valahová, vagy elsüllyeszthette a zsebébe, anélkül, hogy kinyomta volna. Ezért nekem kell megtennem.
– Na? Mi van? Beszélj már! – sürget Charlie, mintha nem hallotta volna az egész beszélgetésünket – vagy legalább is annyit, amennyit én is értettem belőle.
– Csak tíz körül jönnek. – Fancsali képpel lezárom a mobilomat, és a táskámba csúsztatom.
– Ez remek! – Fogalmam sincs, miért ilyen lelkes, én arra számítottam, hogy amire odaérek, Miles már ott lesz, vagy talán egyszerre érkezünk, és tökéletes lesz a belépőnk. – Akkor bőven van időnk felkészülni!
– És gondolod, hogy Flinn majd megengedi, hogy a nyaralóban szexeljek? – kérdezem szemrehányóan. A barátnőm kezd kissé túlpörögni, és tennem kell valamit, még mielőtt prédaként képes lenne Miles elé dobni. Egy pillanatra sem hagy megfeledkezni róla, hogy úgy tudja, még szűz vagyok, és az első alkalmam olyan lesz számára, mintha újra elveszítené a sajátját. Egy évvel ezelőtt elég hosszú ideig jártam egy Ariel nevű sráccal, de senkinek sem mondtam el, hogy meg is történt köztünk az. Charlie csak felfújta volna, elmondta volna Simone-nak, és részleteket akartak volna, pedig az én első alkalmam korántsem úgy sült el, hogy szívesen beszéljek róla.
– Oké - feleli, miután komolyabban is átgondolta a helyzetet. - De azért van nálad gumi?
Savanyúan megragadom a kormányt, és kibámulok az immár fényesre pucolt szélvédőn. Még szerencse, hogy Flinn az unokatesóm, és eddig hiába asszisztált Miles nőügyeihez, most, hogy én vagyok a nő, máshogy kezeli a helyzetet, ami igazából meg is lepett. Flinnel nem túl erős a kapcsolatunk, mert hiába származunk egy családból, teljesen mások vagyunk. Ő imádja szórni a pénzt, felvágni vele, hogy egy Dawson, én azonban inkább spórolok, és nem szívesen hangoztatom, hogy a polgármester lánya vagyok, amiről persze a városban mindenki tud.
– Van – mondom nagysokálra.
– Remek! Mert egymásnak eshettek a kocsiban is. - Ferdén nézek rá. - Sosem lehet tudni! – mondja védekezően. Kényelembe helyezi magát az ülésen. – A múltkor is majdnem messzire mentetek.
– De nem történt meg! – emlékeztetem.
– Tudom! De ő Miles Ohara. Szerinted meddig fog várni rád? Könnyen találna mást.
A szavai szíven ütnek ugyan, de elindulok a kocsimmal, és igyekszem a vezetésre figyelni ahelyett, hogy azon töprengenék, mennyire igaza van. Hazudnék, ha azt mondanám, az elmúlt hónapokban nem csináltunk Milesszal semmi szexszel kapcsolatosat, de ő valahányszor tovább akart lépni, megszólalt bennem valami, ami egy pillanat alatt képes volt az egészet romba dönteni. Nem hiszem, hogy sejti, mi a baj velem, de magam is tisztában vagyok vele, hogy nem lesz mindig ilyen türelmes. Amióta Ariellel szakítottam, nem igazán volt barátom, és szeretném, ha a következő alkalomnál meglenne az a szikra, amiből tudni fogom, hogy ott vagyok, ahol lennem kell, és nincs okom megbánásra.
Bargemund, Christen nyaralókörzete nyolc kilométerre van a várostól, északi irányba. Mostanra már teljesen besötétedett, és csak az időnként felbukkanó autók fénye teszi világossá az utat. Menet közben többször is újraindítom az Ironicot, amit torkunk szakadtából üvöltünk a kocsiban. Olyan őrültek vagyunk, mint Alanis Morissette a videoklippjében. Szinte megfulladok nevetés közben!
Charlie azóta a legjobb barátnőm, hogy kölcsön adtam neki a hajgumimat az óvodában. Ugyan azokat a filmeket szeretjük, bírom a mobiljára töltött zenéket és megbocsátom neki, hogy szeret száguldani, ha ő elnézi nekem, hogy imádok számítógépes játékokkal játszani. A legtöbb dologban egyet értünk, de vannak olyanok is, amelyekben egymás tökéletes ellentétét képezzük. Ilyen például a szex! Szerinte én prűd vagyok, szerintem meg ő ninfomán. Csak azért nem veti meg senki ezért, mert mindig is Flinnel járt, aki elmondása szerint képes kielégíteni minden vágyát. Néha én szégyellem magam, mikor ők ketten nyalakodnak – a kemény csaj és a báránybőrbe bújt farkas…
Hirtelen egy túltöltött Toyota vág be elénk, aminek a tetején egy kopasz srác ül, és úgy üvölt, mintha most szökött volna meg valamelyik elmegyógyintézetből. Charlie-val még jobban nevetünk rajta, majd követjük őket az egyik mellékútra. Hamarosan áthaladok egy fa kapun, melynek tetején az „Üdvözöljük Bargemundban” felírat áll. Már messziről hallani lehet a dübörgő zenét, majd lassan megpillantjuk a tavat is, aminek partjára faszerkezetes, több szintes nyaralók épültek. Augusztus végén az emberek visszamennek a városba, így csak a nagynénémék házából árad fény. Senki sincs itt rajtunk kívül. Ez a tökéletes buli helyszín!
– Nézd azokat a barmokat! – kiált Charlie, miután befaroltam egy hanyagul leparkolt romhalmaz és egy szürke Miata közé, ami elég elegáns ahhoz, hogy valakinek az anyjáé, vagy az apjáé legyen.
A barátnőm a tó felé mutat, és még éppen látom, hogy három pucér srác belerohan, pedig a víz egész nyáron nem melegedett fel annyira, hogy fürödni lehessen benne. Nem tudom, hogy sajnáljam-e őket, vagy én is nevessek rajtuk. Végül az utóbbi mellett döntök. Ezek totál megzakkantak!
Az alkohol szúrós szaga már elkeveredett a dohányfüst sűrű felhőjével és a hónaljszag tömény bűzével, amik bombaként robbannak az orromban, mikor belépünk a nappaliba. Flinn bulijai mindig nagyszabásúak, és ha jól látom, ezúttal sem panaszkodhat. A mobilom kijelzője még csak fél nyolcat mutat, a buli alig egy órája kezdődött, de máris remek a hangulat.
– Lehetne ennél ütősebb egy tanév köszöntő buli? – kérdezi Charlie túlüvöltve a zenét.
A színes fények a zene ritmusára váltják egymást, és végigsiklanak a táncolókon, akik magasba emelt pohárral a kezükben ugrándoznak az erre kijelölt részen. Egy részeg fiú a füstöt próbálja elkapni, amit az automata fúj, a kíváncsibbak pedig a DJ pult mellett figyelik, hogy a mögötte álló fiú milyen profin keveri a zenét.
Egyedül csak a padlóba taposott műanyag poharak és chipses zacskók torzítják el az arcomat. Holnap délelőtt mindezt nekünk kell majd eltakarítanunk, mielőtt megjelennek a nagynénémék, és kárfelmérést tartanak.
Úgy döntök, írok Flinnek egy sms-t, hogy megtudjam, hol van, de Charlie megelőz, és kideríti egy sráctól, hogy a konyhában kell keresnünk őt. Miközben megpróbáljuk átverekedni magunkat, igyekszem mindenkinek viszonozni a köszönését, és kinyögni legalább egy köszit, ha megdicsérik a Skate Animals pólómat, amin egy teknősbéka gördeszkázik.
A konyháig azonban nem jutunk el, mert néhány évfolyamtársunk megállít minket, és a táncolók közé húznak, ami ellen Charlie nem tiltakozik, én azonban…
– Meg kell keresnem Flinnt! – kiáltom Jenna Morgannek, aki idén kémián a laborpartnerem. – Másodházigazda vagyok! – A lány azonban annyira belemerül a táncolásba, hogy nem is figyel arra, amit a hangos zene mellett üvölteni próbálok neki. Azt hiszem, nincs más választásom, muszáj nekem is táncolnom, mert ha csak állok itt, hamarosan a nyakamba önti valaki a sörét. Tapasztalat…
– Itt vagy, te sötét ribanc? – kiáltja Simone Charlie-nak. A nyomában Anna kullog, és elnézést kér mindenkitől, akinek a lábára tapos.
Charlie valami örömteli sikoltás félét hallat, majd Simone-nal megölelik egymást, de ez is csak egy pillanatig tart, mert furcsa lenne, ha két ilyen kemény csaj, mint ők, csöpögős érintkezésbe bonyolódnának.
– Mikor érkeztetek? – kérdezem Annától. Míg Charlie és Simone vadul táncolnak, mi csak billegünk, igyekszünk elkerülni, hogy valaki belénk ütközzön.
– Nem rég! De gyorsan beindult a buli, nem gondolod?
Bólintok, és szóra nyitom a számat, de már azelőtt félbeszakítanak, hogy megosztanám Annával a gondolataimat.
– Megjött Rabe Dawson, vuhúúúú! – Kyle Portland befurakodik közénk, egyik karját a vállamra teszi, a másikkal pedig magához húzza Annát, akit még egy éhes vigyorral is megajándékoz. – Dögös vagy, cicamica, van már gazdád? – Anna elvörösödik, én pedig a szemeimet forgatom, és lelököm magamról a kezét, mert még mindig a kosaras mezében van, ami kegyetlenül bűzlik.
– Ezt… nem értem – mondja Anna zavartan, és az arcába söpri a haját, hogy elrejtse magát.
– Legalább a neved mondd meg!
– Ő Anna, te balfék, hát nem ismered meg? – kiáltja Simone, és Charlie-val olyan hangosan nevetnek, hogy még az üvöltő zene ellenére is felfigyelnek rájuk az emberek.
– Stréber Turner? – Kyle leveszi a kezét a lányról, és hátralép, pont a lábamra, ami miatt hátba verem, de csak annyira erősen, hogy észrevegyen. – Te jó ég, hogy lettél ilyen…
– Dögös? – kérdezem élesen.
Kyle rám néz, majd újra Annát kezdi bámulni, és a fejét vakarva próbál valamiféle magyarázatot találni.
– Tyűű, bakker, nem ismertelek meg, bocsi!
– Semmi baj – mondja Anna zavartan.
– Ezek a fények...
Mi tagadás, tényleg sötét van, és a villogó fények alatt én sem látom Kyle-nak mennyi pattanása van, de azt kétlem, hogy ne ismerte volna fel Annát, akinek csak le van engedve a haja, nincs rajta szemüveg és felvitt egy kis sminket, amire a hétköznapokban egyébként sosem lenne képes. Azt hiszem, Kyle megint túl sokat ivott, és talán a saját tükörképének is bemutatkozna, aztán pedig beverné a képét, amiért rendszeresen utánozza.
– Ééééééés milyen a buli srácok? – Flinn hangjára mindenki a DJ pult felé bámul, és mikor meglátják őt a lányok sikoltani, ugrándozni kezdenek – főleg Charlie és Simone -, a fiúk pedig fütyülnek, és azt kiabálják, remek. – Akkor üvöltsetek, ha még nagyobb fokozatra kapcsoljunk! – Az egész házat állati üvöltés zengi be, a sikolyok élesen hasítanak a fülembe, a zene pedig még hangosabban szól, pedig azt hittem, már így is minden hangfal maximumon tombol. Charlie és Simone egyre szexisebben táncolnak, Kyle pedig leszáll rólunk, és átpártol egy másik lányhoz, akit nem zavar az izzadtság szag, mert rögtön egymáshoz simulnak.
– Ez… mi volt? – kérdezi Anna óvatosan.
– Azt hiszem, bejössz neki – csipkelődök, de mikor látom, milyen rémülten néz, előtör belőlem a nevetés. – Tényleg csinos vagy! Ezen nincs mit szégyellni!
A barátnőm megint a haját kezdi babrálni, és inkább a föld felé néz, mintha így senki nem venné észre, pedig a rövid, kék ruhája igencsak feltűnő.
– Simone ötlete volt. Túl sok? – kérdezi félve. Megfogom a kezét, és rángatni kezdem, mert szeretném, ha Anna jól érezné magát, főleg, ha már így kicsípte magát.
– Egyáltalán nem! Szép vagy – mosolygok rá, hátha sikerül önbizalmat lehelnem belé. Felemelem a karját, és átpördülök alatta, ami után az enyémet emelem a magasba, és elvárom, hogy ő is tegyen így, oldódjon fel a hangulata.
– Elkezdődött az utolsó évünk! – kiáltja Charlie, amin mindannyian nevetni kezdünk. Beljebb rángatnak minket a körbe, ami egyre csak nő, és a végén már olyan sokan vagyunk, hogy el sem férünk. Bár a suli már egy hete elkezdődött, tényleg ez az első buli, amin megünnepelhetjük – persze nem az iskolakezdést, hanem azt, hogy már csak egy tanévet kell kibírnunk, és nem lesznek többé irányításmániás szülők, kimenőidő, nyavalyás kistesók, Millwokesi tanárok, és amire sokan nem is akarunk gondolni, gyerekkori barátok.
A tanév végén a legtöbben elhagyjuk Christent, egyetemre megyünk, és mikor legközelebb találkozunk, Kyle már nem lesz pattanásos, Anna mindig dögösen fog kinézni, Simone-nak lesz néhány gyereke, és Charlie még mindig Flinnel fog járni, ha csak nem zárják börtönbe.
Miközben körbenézek a többieken, akikkel hamisan énekeljük a Telephone szövegét, és annyira ügyetlenek vagyunk, hogy egymás lábára taposunk, akaratlanul is arra gondolok, milyen sokat tudok róluk. Még emlékszem rá, milyen volt Charlie haja, mielőtt feketére festette, és Simone sem volt mindig vörös, az óvodában mindketten szőkék voltak, és szalagot hordtak, amitől ma már hánynak. Charlie-val minden év szeptemberében azt figyeltük, a fiúk mennyire izmosak, és nőttek-e a nyáron, de amire elég érettek lettek, mi már rég valamelyik színészért, vagy zenekar frontemberéért rajongtunk, és csak akkor álltunk velük szóba, ha valamiféle hasonlóságot láttunk.
Tudom, hogy Martin Leight és Luis Fisher egészen a hatodikig legjobb barátok voltak, majd amikor Martin szülei váltak, Luis azt mondta az anyukájára, hogy kurva, és emiatt soha többé nem álltak szóba. Emlékszem Eva Brith gigantikus lebőgésére is, amikor először jött meg a menstruációja, Josh Kening pedig kiszúrta, és a haverjaival betétet ragasztottak a szerkényére, ami után mindenki vérmacának hívta. Kétlem, hogy bárki is elfelejtené, milyen volt Lisa Flechton az idegösszeroppanása előtt, Sophie Smith, amíg nem akart népszerű lenni, és nem kezdett mindenkin keresztülgázolni, vagy milyen fontos volt Anna mellett állnunk, mikor elváltak a szülei, és ő kénytelen volt a nagyszüleihez költözni, mert az édesapja csak az öccséről volt hajlandó gondoskodni.
De persze voltak jó dolgok is! Mint a szülinapi zsúrok, vagy az iskolai rendezvények, a halloweeni jelmezversenyek, a karácsonyi ünnepségek, a kirándulások, és miután felsőévesek lettünk, a rengeteg buli és a féléves bálak.
Fogalmam sincs, hány zenét táncoltunk végig, de kifulladva lépem át a konyha küszöbét. Charlie-ék rögtön megtámadják a hűtőt, hogy piát szerezzenek, én pedig gyümölcslevet töltök a kancsóból magamnak és Annának.
– Kevinnel behozzuk a söröket a garázsból – mondja Flinn mellettem, mire bólintok, és megpróbálom figyelmen kívül hagyni a róla áradó sörszagot – na, meg, hogy a cigi a kezében nem sima cigi.
Az asztal körül pomponlányok ülnek a kosárcsapat néhány tagjának ölében, és mint ahogy arra számítani lehetett, velük vannak a tizedikes lányok is, akiket, ha jól látom, épp inni tanítanak. Az egyik most húz fel egy kupica vodkát, és majdnem olyan képet vág, mint mikor megfosztottuk Annát az alkoholszüzességétől.
– Ez az, Lizzy! – kiált az egyik srác, tapsviharral gratulálnak neki, Lisbeth Martin pedig újratölti a poharat, és a mellette ülő, fehérre szívott hajú, rózsaszín tincseket viselő lány elé löki.
– FEL! FEL! FEL! FEL! – kiabálják az asztalon dübörögve, mire a kiscsaj egy húzóra felönti az alkoholt, majd büszkén emeli magasba a kezeit, és kitör a tapsvihar.
– Igyál még egyet, Missy!
Lizzy, Missy… Jó ég! Inkább a mosogató szélének dőlök, amíg Charlie és Simone eldöntik, melyik piát vegyék ki a hűtőből.
– Hol van Miles? – kérdezi Anna. Vagy az tűnt fel neki, hogy Miles nincs velem, vagy, hogy nem vesz részt a tízedikesek leitatásában.
– Csak később jön – felelem egykedvűen.
Anna sajnálkozva néz rám, pedig egyetlen világ sem dőlt össze bennem, amiért a pasim már megint a haverjaival ment bulizni helyettem.
– Egyébként tényleg jól áll ez a ruha – mondom, miközben végignézek rajta. – A suliban is hordhatnál hasonlókat.
– Köszönöm, Rabe, de nem hiszem, hogy a nagypapi díjazná – feleli zavartan, és legalább annyira elpirul, mintha egy fiú bókolt volna neki.
Az éljenzés megint kitör – az egyik lány ismét felhúzott valami fekete löttyöt, ami után majdnem leesik a székről, de az egyik fiú átkarolja a derekát, és az ölébe húzza őt.
– Nem eszünk valamit? – nézek Annára. – Az asztalon láttam még chipset.
– Mehetünk – feleli gyorsan, de alig teszünk egy lépést az ajtó felé, Flinn beront rajta, és dühösen egy söröskupakot hajít a mosogatóba. Mindenkit váratlanul ér a fémek éles találkozásának hangja.
– Elromlott a hűtő – mondja mérgesen. Értetlenül a hűtőszekrényre nézünk, ami ugyan olyan olajzöld, mint a konyha összes többi bútorzata, és minden lámpa világít rajta. – Nem ez! – morogja Flinn. – Hanem ami a garázsban van. Még annyi időre sem indult be, hogy lehűtse a söröket.
– Nem hiszem, hogy ez baj – szólalok meg, mire Flinn mélyen a szemembe néz, és amennyi indulat izzik most szemében, tökéletesen emlékeztet a családom férfi tagjaira, akik cseppet sem nevezhetőek higgadtnak. Ha valami nem úgy megy, ahogy eltervezték, rögtön kiakadnak, törnek, zúznak, és még az sem érdekli őket, ha ezzel megrémisztenek másokat. Giles az egyetlen, aki még nálam is higgadtabb. – Inkább próbáld meg magad lehűteni – tanácsolom.
Az egyik srác, aki Flinn mögött áll, egy pohár whiskeyt nyújt előre, amit az unokabátyám úgy vesz el tőle, hogy vérszomjas tekintetét még csak véletlenül sem kapja félre. Megvárom, amíg felhúzza az italt, és igyekszem nem nevetni, mert ez a maffiózó-stílius annyira jól áll neki. Mást talán megfélemlíthet vele, de én tudom, hogy hiába hord drága ingeket, nyalja hátra a haját és ugráltat másokat, az igazán súlyos helyzetekben összeroppanna, és rögtön a flancos mobiljáért nyúlna.
– Sürgősen szerezzetek egy szerelőt.
Nevetni kezdek.
– Felejtsd el!
– Ez nem vicc, Rabe! A söröknek olyan íze van, mint a…
– Ne mondd ki!
– … hugynak! Ha ezt a többiek megtudják, még éjfél előtt elmennek. – Ami egy Flinn Dawson-féle buli tökéletes katasztrófájának felelne meg.
– Azok a piák hűtés nélkül is el fognak fogyni – mondja Simone, és igaza van, nevetséges, hogy az unokabátyám katasztrófaként kezel egy bekrepált hűtőt.
– Tudod mit? – Kiveszem Flinn kezéből a poharat, és belerakom a mosogatóba, amiben csak most veszem észre, hogy üvegszilánkok vannak. – Higgadj le, Charlie segít kijózanodni, én meg addig átveszem a bulit.
– Nem vagyok részeg – mondja sötéten, mire megveregetem a vállát, és közlöm vele, hogy tartsa meg jó szokását.
A nappaliban semmi jelét nem látom, hogy bárkit is zavarnának a langyos sörök. Mindenki nevet, táncol, búcsúzik a nyártól, Flinn pedig a hisztijével hülyét csinál magából.
– Rabe! – Egy lány megfogja a vállamat, ezért kedvesen fordulok felé, de mikor meglátom az arckifejezését, rögtön tudom, hogy nem a bulit akarja fényezni. – Valaki behányt a mosdóba. Nem lehetne, hogy…
Ahhhh már csak ez hiányzott! Nem elég, hogy Flinn totál részeg, és nekem kell a házigazda szerepébe bújnom, még hányást is takaríthatok, amihez egyáltalán nincs hangulatom. Megköszönöm a lánynak, hogy szólt, majd szerzek egy felmosót, és visszamegyek a konyhába, hogy kivegyek valami erős tisztítót. A művelet végére még az a parányi bulihangulatom is elpárolog, ami Flinn kiborulása után megmaradt, ezért megragadok egy zsákot, és hozzálátok szemetet szedni, mert, ahogy ismerem a barátaimat, holnap annyira másnaposak lesznek, hogy úgyis mindent nekem kell majd kitakarítanom.
– És Miles nem mondta, mikor jön?
Örülök, hogy Anna osztozik sanyarú sorsomon, és segít nekem szemetet szedni, de annak már nem, hogy folyton eszembe juttatja, Miles még nincs itt, nem hívott azóta, hogy a kocsimban beszéltünk, és Sophie-t akkor láttam utoljára, mikor bizalmasan beszélt Milessal az öltöző mellett, pedig úgy tudtam, hogy a bulin ő is itt lesz.
– Nem.
– De biztos jönni fog – próbál vigasztalni, de bárcsak befejezné, és talán sikerülne a – remélhetőleg csak taknyos – zsebkendőkre koncentrálnom.
– Tudom, hogy jönni fog! – erősködöm, de nem Annát akarom megnyugtatni ezzel, hanem inkább… magamat.
– Szia Rabe! – csicsergi egy vékony hang a hátam mögött, és mikor megfordulok, a rózsaszín tincses lány áll előttem, két másikkal, akik szintén tízedikesek lehetnek.
– Szia!
– Tavaly te voltál a felügyelő a gólyahéten! Emlékszel?
Nem tudom, hogy a pomponlányok mennyit itattak vele, amióta ott hagytam őket, de azon sem lepődnék meg, ha az az egy pohár vodka is elég lett volna ahhoz, hogy becsípjen, és a tavalyi gólyahétről kezdjen nosztalgikus történeteket mesélni nekem.
– Igen – felelem, hiszen nehéz lenne elfelejtenem, hogy mióta én vagyok a diáktanács elnöke, minden évben muszáj részt vennem a gólyahéten.
A lányok visítani, ugrándozni kezdenek, én pedig óvatosan Annára nézek, aki döbbent ábrázattal bámulja őket.
– Olyan jó, hogy együtt bulizunk! – folytatja lelkesen. – Én Missy vagyok, ők pedig Lizzy és Sindy! – mutat a másik két lányra.
Felemelem a kezemet, és bénán intek nekik.
– Hello, Missy, Lizzy, Sindy! – Mérget merek venni rá, hogy jövőre ők fognak a mai pomponlányok helyében tündökölni.
– Ikrek vagytok? – kérdezi Anna.
A lányok egymásra néznek, majd ismét hangosan vihognak.
– Nem vagyunk rokonok!
Egy pillanatra, mintha a csengőt hallanám, de biztos, csak a zenében volt valami, ami erre emlékeztet. Hiszen ki csengetne? Az ajtó nincs kulcsra zárva, mindenki ki-be járkál rajta.
– Akarjátok, hogy segítsünk szemetet szedni? – kérdezi Missy lelkesen. Most én nézek rá döbbenten - a fiúk azért hívták meg őket, mert bepalizhatónak tűnnek, de arra álmomban sem gondoltam volna, hogy önkéntesnek jelentkeznek.
– Ööö… nem, köszi! Élvezzétek csak a bulit – mosolygok rájuk.
– De mi tényleg, szívesen segítünk! – erősködik a Lizzy nevű lány, és a kezemben lévő zsák után nyúl. – Hol kezdjük?
Újra meghallom a csengőt, ezért az ajtó felé nézek. Biztos, hogy csak képzelődök, de azért összevonom a szemöldökömet, és fülelni kezdek.
– Mi az? – kérdezi Anna, míg Missy és a barátnői megragadják az asztalon lévő sörös dobozokat.
– Úgy hallottam, mintha csengetnének.
– Csengetnének? De ki?
– Fogalmam sincs.
Két srác belép az ajtón, jóízűen nevetnek valamin, és amíg az becsapódik, meg mernék rá esküdni, hogy Danie Miltont láttam odakint.
– Én… mindjárt visszajövök! – mondom bizonytalanul, majd elindulok a bejárat felé, és még akkor is reménykedek benne, hogy valaki hallucinogén drogot csempészett az üdítőmbe, mikor lenyomom a kilincset, és az ismerős vigyorral találom szembe magam.
Leesik az állam.
– Helló Becca! Ti hívtatok szerelőt?
– Te? – Szóhoz sem jutok.
– Örülök, hogy ismét találkozunk! – vigyorog szélesen.
– Mit keresel itt?
– Szexi a hátsód az overállban, Milton! – hangzik egy mély férfihang az udvarról, és mikor Danie mögé nézek, látom, hogy a srác milyen ízlésesen imitálja, mit fog csinálni Milton szexi hátsójával, őt azonban úgy tűnik, egyáltalán nem érdekli az ajánlat.
– Nem az esetem – feleli egyszerűen.
– Hogy kerülsz ide? – kérdezem újra.
– Szerelő vagyok. Kaptam egy sürgős hívást, és ezt a címet adták meg.
Most, hogy jobban szemügyre veszem őt, tényleg olajos kezeslábasban van, a fején pedig egy szürke baseballsapka éktelenkedik. Nála ez a cucc egy hátköznapi viseletnek is elmegy, de a szavaiban lehet valami.
– Te jöttél megjavítani a hűtőt? – Ha tényleg Flinn hívta ide, ez volt a legrosszabb ötlet, ami eszébe jutott az elmúlt évtizedben. Danie Miltont nem véletlenül nem szokás meghívni az ilyen bulikra. Ha itt marad, sört öntenek a nyakába, csomót kötnek a farkára, éjfél körül pedig kikötve fekszik majd valakinek a motorháztetőjén, egy hatalmas „Dugj meg!” felirattal a felső testén.
– Hűtő? – kérdezi hitetlenül, majd halkan nevetni kezd. Örülök, hogy ilyen jó kedve van, talán fel sem fogja, mekkora pácba kerülhet, amíg itt van. – Ez valami tévedés. – Leveszi a sapkáját. - Én autószerelő vagyok. Látod a logót? – Kezével a sapkán lévő hímzésre mutat. George Autócsodáid. Tényleg nem hűtőjavító.
Az udvaron álló részeg srác továbbra is, ízléstelen dolgokat kiabál, a haverjai bíztatják, a velük lévő lányok pedig jóízűen vihognak, mintha olyan vicces lenne, hogy a haverjuk azt sem fogja tudni holnap, hogy került oda, ahol megérinti a nap.
Danie fél fejjel feléjük fordul, de aztán, mintha nem érné meg, újra engem bámul.
– Hűtőt nem javítok, de mindenképpen fizetnetek kell azért, mert kijöttem. – A tekintetem idegesen cikázik közte, és a srác között, aki ha jól látom, tervbe vette, hogy idejön. – És mivel elhagytuk a városhatárt, kénytelen vagyok felárat számolni.
– Menj el Danie! – kérem sebesen.
– Rendben, csak mondd meg, milyen névre írhatom a csekket!
Vége! A srác megindul felénk. Imbolyogva pakolja a lépteit, én meg mielőtt rendesen átgondolhatnám, mit csinálok, megragadom Danie-t, berántom a házba, és még a tolózárat is elhúzom az ajtón, hátha ez majd kívül tartja.
– Megkeressük Flinnt – mondom keményen. – Aztán majd ti elintézitek azt a rohadt csekket! – Az orrára húzom a sapkáját, hogy eltakarjam az arcát, de ő leveszi, és újra a fejére helyezi, pont úgy, ahogy az előbb állt.
Elindulok a konyha felé, és igyekszem kerülni a tekinteteket, nehogy beszélnem kelljen valakivel, és észrevegyék a mögöttem haladó szerencsecsomagot. A srácok már minden féle szívatást kipróbáltak rajta, Danie mégsem tört meg. Ahelyett, hogy önvédelmet alkalmazna, vagy meghúzná magát, csak tovább feszíti a húrt, magas labdákat passzol vissza, de az öklét sohasem használja a visszaadásra. Még egy alapos verés, vagy megalázás után is ugyan úgy vigyorog, a szája tovább jár, mintha egyáltalán nem zavarná, hogy a saját testi épsége forog kockán.
Vagyis teljesen elmebeteg a srác.
– Utcai szélvédőmosó, most meg autószerelő? – kérdezem. – Mi vagy te, valami univerzális robot?
– Esti műszak.
Azt hiszem, azóta nem beszéltem ilyen sokat Miltonnal ugyan azon a napon, hogy bájcsevejt folytattunk az intimbetétek és a tamponok higiénikus használatáról. Danie-vel az ember általában csak akkor kerül közelebbi kapcsolatba, ha távolról kihallgat egy beszélgetést, majd váratlanul közbeszól, mintha bárkit is érdekelne, mit gondol. A barátnőim ilyenkor fújjogva tovább állnak, én azonban szeretem felvenni a versenyt, és igyekszem kínos helyzetbe hozni őt, de Danie-nek valahogy mindig, mindenre van válasza, ami miatt csak még inkább idegesítő!
És még csodálkozik, hogy nincsenek barátai?
– Tyű, Rabe, én totál beálltam! – mondja Josh Kening, mikor elmegyünk mellette. - Egy percig azt hittem, hogy azt a köcsög Miltont látom.
– Haligali! – Ó, hát persze, mit is vártam! Danie vigyorogva integet neki, Joshnak leesik az álla, én meg megragadom azt az idiótát, és dühösen rántok rajta egyet, hogy haladjon már. Nem fogom megengedni neki, hogy elrontsa az estét, mert egy hús-vér célbadobós bábú még a legütősebb bulin is túl nagy extrának számít. Csak be kell vinnem a konyhába – feltűnés nélkül -, elintézni Flinnel a csekket – mert én ugyan nem fizetek -, majd kilökdösni őt a kert felé vezető ajtón, hogy büszkén nézzek tükörbe, amiért ilyen profin végrehajtottam az akciót.
– Rabe! - Missy a semmiből ugrik elém, mintha teleportált volna, és a tekintetéből kétségbeesés árad, ami azonnal megállítja a lábamat. - Lisbeth Martin azt mondta, hogy mi nem azért vagyunk itt, hogy szemetet szedjünk! Megmondod neki, hogy megengedted?
Döbbenten nézek rá, még a szavam is elakad. Várom, hogy azt mondja, viccelt, de ő csak hallgat.
– Missy, én… - keresem a választ, majd Danie nevetni kezd, és ezzel eszembe juttatja az igazi problémámat. - Erre most nem érek rá! – mondom gyorsan, és kikerülöm őt, ami rendben is van, de hogy ezután Miltonhoz lép, arra egyáltalán nem számítottam.
– És ki ez a cukiság itt veled? – kérdezi már a nyakában csüngve, amire csak az lehet a magyarázat, hogy Missy tök részeg, vagy Miltonnak hormontartalmú a spray-je, mert eddig egyetlen lánnyal sem találkoztam, aki ne nyilvánította volna magát a közelében leszbikusnak.
– Azért vagy itt, hogy lúzer legyél, vagy hogy népszerű? – szalad ki a számon.
– Nagyon szépek a szemeid! – búgja Missy, Danie pedig a csípőjére teszi a kezét, és büszkén vigyorogva felém tekint.
– Látod Becca, példát vehetnél róla!
Leverem Danie kezét a lányról, és most már senkinek sem hagyom, hogy megállítson minket.
– Ti kanok mi élvezetet láttok abban, ha megdugattok egy részeg csajt a kocsitokban?
– Pont azt? – kérdezi pikírten.
– És hol marad a kihívás, a… romantika, hogy meg kell hódítanod valakit azért, hogy széttárja előtted a lábait?
Csendben marad, ezért hátranézek, hogy itt van-e még, de csak az orrát vakarva gondolkodik.
– Szerintem te menj haza, és mondd le a Disney Channelt.
A szemeimet forgatom.
– Te is olyan vagy, mint a többi. Gondolkodás nélkül kihasználnád Missyt!
– A bolygón lévő férfiak hány százaléka alapján mondod ezt?
Megrándítom a vállamat.
– Nyolcvanöt!
– Remek… mert én akkor a maradék tizenötbe tartozom – mondja még, mielőtt belököm a konyhaajtón.
– Te… jó… ég… - Mindenki döbbenten bámul felénk. Egy lendítéssel becsukom az ajtót, és összefont karokkal Flinn elé állok.
– Te hívtad a George Autócsodáit? – kérdezem szemrehányóan. - A hűtő miatt – teszem hozzá, csak, hogy tisztán lássuk a dolgokat.
Flinn néhány pillanatig még mereven néz rám, majd elfordul és az asztal túloldalán ülő srácra pillant.
– Azt mondtad, szerezzek egy szerelőt! – védekezik hevesen. – Azt nem, hogy milyet!
Flinn arca értetlenből fokozatosan válik dühössé, így a srác kétségbeesetten folytatja a mentegetőzést.
– Ez volt az egyetlen, ahol éjjel is dolgoznak.
– Ez igaz! – mondja Danie büszkén, mire mindenki rá néz, és ez az a pillanat, amikor jobban tenné, ha befogná a csőrét. – Én vagyok a sárga angyal! Üdv néktek, emberek!
– Hé, pöcsök! – Eric Orson ront a konyhába, a homloka verejtékes, a pólója vizes, a haja pedig kócos. Remélem senki nem gyújtott fel semmit, mert fogalmam sincs, mitől lett ennyire izgatott. – Valami barom azt mondja, látta Miltont a házadban! – Nevetni kezd. - Próbáltam kiszedni belőle, mit nyomott, mert nekem is bejönne a cucc!
Az ajkamba harapok, és óvatosan a mellettem álló fiúra sandítok. Ahogy Flinn is. Meg Eric is. És a többiek is.
– Azt a rohadt…! – kiált fel Eric. – Ezt el kell mondanom Kyle-nak!
Megpróbálok Eric után kiáltani, de mire megtalálom a hangomat, ő már el is tűnik a konyhából, az izgalom hevében bevágja maga mögött az ajtót.
– Meg tudod javítani? – kérdezi Flinn keményen.
– Autószerelő vagyok – feleli magabiztosan. - És tudod, mi az a kiszállási díj?
Flinn dühösen feláll, és az asztalhoz csapja a korábbi whiskeys poharát, amibe igaz, hogy már üdítőt töltöttek a csajok, de a józanságán ez cseppet sem segített.
– Kezdődik a műsor – mondja Simone.
Charlie az asztalra ül, és felhúzza a lábait, hogy kényelemből nézze végig, amint Miltont megleckéztetik, a segélykérő jeleimet pedig egyáltalán nem veszi észre, vagy nem is akar róluk tudomást venni.
– Mit mondtál, Milton?
Flinn olyan közel áll hozzá, hogy az orruk szinte összeér. Mélyen a szemébe néz, Danie azonban pislogás nélkül állja a tekintetét, és egyáltalán nem mozdítja a fejét.
– Csak egy kérdés volt – válaszolja pimaszul. – Tudod, mi az a kiszállási díj, vagy elmagyarázzam?
A helyzet súlyosabb, mint gondoltam, Flinn tényleg bepöccent az elromlott hűtő miatt, és a jóhiszeműségem miatt Danie most még nagyobb bajban van.
– Oké, tudjátok mit? – Befurakodom közéjük, mielőtt elfajulna a helyzet, mert egy bunyó miatt a nagynénémék engem is felelőssé tesznek. Máris hallom, hogy „Rebecca, miért nem akadályoztad meg?” vagy „Ezek után hogy bízzunk meg benned?” – Úgyis lógok neked egy tízessel, a többit meg majd megadod! – mondom Flinnek, majd tolni kezdem Danie-t az ajtó felé, de egy pillanatra sem engedik el egymás tekintetét.
– Hol az a hűtő? – kérdezi Danie keményen. Leveszem róla a kezemet, de azért még nem állok félre. Fogalmam sincs, mi történik, most meggondolta magát, vagy csak tovább akar kötekedni?
– Meg tudod javítani? – kérdezi újra Flinn, már nyomatékosabban.
– Megnézhetem – feleli foghegyről. - De drága lesz. - Alkudozik? Mi a fene…
– Az nem érdekel! – Hátra lép, és kézbe veszi a poharát, de narancslével már nem kelt igazán aljas benyomást. – Szükségünk van a hűtött italokra!
Charlie előre nyúl, megragadja az ingjét, és közelebb húzza magához.
– Annyira szexi vagy! – Lábát a csípője köré fonja, és az ajkát az övére tapasztja, ami ellen Flinn-nek sincs kifogása.
Felsóhajtok, majd Danie-re nézek, aki türelmesen bámul vissza rám, mintha csak a következő lépést várná.
– Megmutatom a hűtőt – mondom kedvetlenül, majd elindulok a hátsó ajtó felé, menet közben pedig kiveszem a kulcsokat Flinn farzsebéből úgy, hogy ne érjek Charlie lábához, és ne is zavarjam őket, mert arra tudom, milyen hevesen reagálnak.
Danie szó nélkül követ a sötét, lélektelen kertbe, és miután becsukja maga mögött az ajtót, a zene elhalkul, kettesben maradunk, és nem világít semmi körülöttünk, csak a hold.
– Nem lett volna egyszerűbb azt mondanod, hogy eltűnsz és rendben vagyunk?
– A kiszállási díj az kiszállási díj. Muszáj vele elszámolnom.
Savanyúan nézek rá, de nem vitatkozom.
Érzem, hogy rezeg a telefonom. Gyorsan előhúzom, hátha Miles az, de csak Timmy neve villog a kijelzőn, és az is csak egy boríték fölött. A zárt kert sötétjében olyan fényes a mobilom, mintha fakó szentjánosbogarak fogtak volna össze, hogy jelzőfényt alkossanak a barátaiknak, akik engedély nélkül megtámadnak.
– Nem is tudtam, hogy autószerelő vagy – mondom, miközben elhessegetek néhány éjjeli lepkét, és elolvasom Timmy üzenetét.
Timmy: Milyen a buli? :-)
– Már mondtam, miért dolgozom.
Persze, hogy is felejthettem el! Szegény Mr. Miltont lecsukta az FBI. Bár tudná, milyen lökött fia van… A szemeimet forgatom.
– Ott van, nézd! – mutatok a kert túlsó végébe. – A garázsban.
Rabe: Gyere ide, és nézd meg magad…
Timmy amolyan… netes barát. Ő sem tartozik kimondottan a baráti körömbe, ezért a suliban nem is nagyon beszélek vele. Inkább csak a neten futunk össze, démonokat ölünk a Lineage-ben, vagy dumálunk a facebookon, ami közben mindig, hangosan vihogunk.
Timmy: haha… nem való az a buli egy magamfajta lúzereknek ;-)
Rabe: Hülyéskedsz? Már Milton is itt van -.-’
Timmy: ??? :O
Előre nyújtom a távirányítós ajtónyitót, és mikor megnyomom a rajta lévő gombot, az ajtó megemelkedik, a világítás felkapcsolódik.
– Szóval, viccen kívül. Miért dolgozol George Autócsodáinál?
– Elmondtam.
– Nem mondtad - erősködöm. – Mondtál egy baromságot. Az nem ugyan az.
– Miért érdekel téged, Becca?
– Rabe vagyok! – mondom dühösen. – És ott a hűtő! – Mogorván a sarokba mutatok, majd félrehúzódok, nekidőlök Flinn fekete BMW-jének, Danie pedig előhúz egy csavarhúzót a zsebéből, és rögtön munkába kezd.
Rabe: Ne is kérdezd… átkozott ez a nap :’((((
Amíg Danie dolgozik, én leírom Timmynek, hogy elromlott Flinn drágalátós hűtője, a többiek hidegsörre vágynak, valami részeg farok meg kihívta a George Autócsodáit, és megjelent Danie Milton. Még azt is elpanaszolom, hogy amire visszamegyünk a házba, Kyle már tudni fogja, hogy itt van, és úgy fog vele játszani, mint egy életnagyságú Ken babával-
Miután elküldöm az üzenetet, visszaolvasom, és rájövök, mennyire betegen hangzik mindez. De attól még igaz.
Timmy részvétet nyilvánít, majd még kevésbé kellemes témaként elmondom neki, hogy úgy tűnik, Miles felültetett. Timmyvel a barátságunk elején csak ogrékról, elfekről, meg „szintlépésről” tudtunk beszélni, mára azonban szinte mindenről. Rendes srác, és remek beszélgetőpartner, de ha személyesen állok előtte, kuka mint a hét törpék egyike. Nincs sok önbizalma, és ezért nincs is sok barátja, de még mindig nem akkora lúzer, mint Milton. Mert neki nincs párja! Vele új értelmet nyert a számkivetettség fogalma…
– Akarod, hooooogy… - A szavam elakad, és Danie értetlenül felém pillant. – Asszisztáljak? – kérdezem gúnyosan, ha már nem sikerült megtalálnom a legmegfelelőbb szót.
– Felesleges. Gyere csak ide! – int a kezével, mire kíváncsian elrugaszkodok a kocsitól. – Látod ezt? – piszkál valamit a csavarhúzóval. - Teljesen fekete.
– Aha, látom!
Sosem láttam még hűtőt szétszedve, de érdekesnek tűnik.
– Ez itt – mutat egy sárga színű drótra – a hőérzékelő, aminek letört a csavarfeje, és ha jól sejtem, már napok óta, folyamatosan ment, amíg az egész le nem égett.
– Leégett? – nézek rá rémülten, mire ő részvétteljesen bólogatni kezd.
– Le – sóhajtja. – Szegény túl jó volt erre a világra.
– Szóval akkor nem tudod helyrehozni?
Danie megpiszkál még valamit a csavarhúzóval.
– Tropa… De a főúriság használhatja még… hm… szennyes tartónak! – fordul felém. Halkan nevetni kezdek, na, nem mintha annyira vicces lenne a helyzet.
– Remek! Akkor jobb lesz, ha most eltűnsz, és ezt én közlöm Flinnel.
– Nem terveztem másként.
Nem, mintha védeni akarnám Danie-t, vagy közel állna a szívemhez, de igaz volt, amit Timmynek írtam, és ha már nálam vannak a kulcsok, hátravezetem őt a kertkapuhoz, és a kezébe nyomom a mobilom, hogy világítson a vakuval, amíg én megtalálom a megfelelő kulcsot.
– Én, Becca Dawson és a csillagos ég – sóhajtja ábrándosan. – Ki gondolta volna, hogy még megélem ezt?
– Azt hiszem, ez lesz az! – mondom, mikor végre sikerül elfordítanom egy kulcsot.
– Nyitotta már ki valaki ezt a kaput?
– Igen. – Lenyomom a kilincset, és magam felé húzom. – Mi.
A ház előtt hamar kiszúrom a szürke vontatót, melynek oldalán szintén a George Autócsodái felírat van. Danie megáll mellette, én pedig elmegyek a kocsimhoz, hogy magamhoz vegyem a pénztárcámat, de ami azt illeti, piszok drágán jött ki, és oké, a köztünk lévő viszony miatt, meg tekintve, hogy utálhat mindenkit, aki itt van, nem kérhetem, hogy adjon egy kis baráti kedvezményt, de azért mégis… jó volna!
Totál kínosan érzem magam, mikor elé állok, és fizetnem kéne. Oda kéne adnom neki a pénzt, de csak mereven bámulok rá. Azon gondolkodom, mennyi borravalót adjak. Csak a pizza futárnak szoktam rendesen, mert őt minden hónapban látom, Danie-t azonban minden nap, hiszen az évfolyamtársam! Miért kell ilyen kínos helyzetbe hoznia?
Hirtelen felnevet, ijedtemben összerezzenek.
– Tartsd meg a pénzed – nyitja ki a kocsija ajtaját.
– Mi? Tessék, itt van! – Annyira zavarban vagyok, hogy az összes pénzem a kezébe nyomom. Most már tuti, hogy behajtom Flinnen, ha lenyugodott!
Danie a kezében lévő, gyűrött papírra néz.
– Te nem vagy normális.
– Ugyan ezt gondolom rólad. – Csak hogy tisztázzuk…
– Nem én adtam száz dollárt egy vontatónak!
– Mi? Száz dollár? – Erőszakkal kifeszítem az ujjait, hogy visszavegyem a pénzem felét. A bőre puha, de az olajfoltok miatt olyan, mint egy dalmata mancsa.
– A szélvédőmosásért bezzeg nem fizettél ilyen jól. Pedig az zsebre ment.
– Tessék! – Visszazárom az ujjait a maradék pénz fölött. - Így jó?
– Ez meg kevés.
– Akkor itt van még egy tízes.
Danie elkapja a kezemet, majd tesz felém egy lépést, és így egész közel kerülünk egymáshoz, amire abszurd nem számítok, de arra sem, hogy belecsúsztatja az összes pénzt a szűk farmerem zsebébe. Mi a…
– Felkötve jobb a hajad – suttogja merészen. – De ettől még fizethetsz természetben is!
– Na, idefigyelj, te idióta lúzer! – Megemelem a karomat, hogy ellökjem, de magától is elhátrál. Hangosan nevet rajtam, miközben célba veszi a kocsiját.
– Nem neked kéne fizetned. Nem te hívtál.
– Most már akkor sem fizetnék, ha Flinn pénzét osztogatnám!
Még akkor is nevet, mikor behuppan a vontatóba.
– Élvezd a bulit!
– Te meg menj haza, és etesd a… hülye marslakóidat! – El sem hiszem, hogy ezt mondtam.
']]}
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése