A Próbababa
Ki tudja mióta álltam a new yorki Macy's áruház méregdrága kirakatában.
Chak, a gondnok minden reggel tisztává varázsolta az üveget, hogy eltüntesse róla a tinédzserek ujjlenyomatait, akik a rajtam csüngő ruhák után áradoztak. Megfizethetetlen holmi volt az, amibe minden nap belebújtattak, és büszkének kellett volna lennem rájuk, de engem a szemben lévő Journeys cipői sokkal jobban izgattak.
Az emberek közül, akik betévedtek ide, csak néhányan távoztak az áruház vörös csillaggal díszített papírszatyraival. Mások szemében én voltam a bankkártyájuk lenullázására szolgáló eszköz...
Az éjszaka csendje után jórészt ugyan azok az arcok rohantak el a kirakat előtt. A reggeli forgatagban egy pillantást sem vetettek rám – túlságosan lefoglalta őket a fülükre tapadt mobiltelefon, vagy a csuklójukat szorító óra mutatója.
Az autók egymást kerülgették a sárga taxik közt – időnként dudáltak az előttük haladóra, vagy kikiabáltak a vezető ülés felöli ablakon, hogy haladjon már, nyolckor kezdődik a konferenciám!
Ő is autóval jött, mint minden reggel. Leparkolt a Hilton Garden zsúfolt járdája mellé, majd kedvesen üdvözölt minden ismerős arra tévedőt. Naponta csak kétszer láttam ezt a férfit; reggel, mikor elhaladt az üzlet előtt, tele energiával, arcán derűs mosollyal, és este, már kissé letörten, de még mindig sugárzó vonásokkal. Ez a férfi messze kitűnt a többi stresszhajhász közül. Elegáns öltözéke nem állt úgy rajta, hogy félelmet keltsen, de olyan idiótán sem, mint a Johnyn, itt mellettem. Rajta a zakó úgy festett, mint a legkényelmesebb öltözéke, és csak akkor vette le, ha a nap sugarai átperzseltek az üvegen.
Nála sosem volt telefon, mint a többi embernél. Tekintetével folyton a város szépségeit leste, amiket én csak kétméterszer négyötvenes üvegen keresztül láthattam.
De sosem nézett rám. Szemei elkerülték a divatholmik sokaságát. Minden nap, mikor áthaladt az úton, abban reménykedtem, hogy az új ruhám felkelti majd az érdeklődését, de ő csak ment tovább, kezében tartva a McDonaldsban vásárolt cappucino-ját.
A kirakat végében porolódó Hannah szerint az álmom csak Pygmalion bábújának sikerülhetett. Nem tudtam, ki lehet az, de a tulaj lánya gyakran emlegette ezt a nevet, mikor azzal viccelődött, hogy egyszer életre kelünk. De szép is lett volna… Élet! Bár tudtam volna, milyen az. Ha egyszer életre keltem volna, egész biztos, hogy egy napig még a kirakat előtt tengődtem volna. Vártam volna a narancssárgába burkolózó várost, ahogy a nap melege plasztik testem helyett beleivódik a csillámló, nyirkos bőrömbe, amit az emberek tapogató kezeinek hála, már oly sokszor éreztem magamon.
Elképzeltem, ahogy ott állok és a többi próbababa irigykedve néz rám a kirakatból. Láttam magam, ahogy az üveg előtt elbámulok az utca vége felé, és csak várok, várom ezt az ismeretlen férfit, hogy fáradt arccal, a munka miatt törötten megpillantson engem a naplementében, és az arcán újra olyan sugárzó mosoly jelenjen meg, mint ébredés után, mikor a hajnal illata beszökik a Macy’s ajtaján.
{[['
']]}
']]}
4 megjegyzés:
Kedves Niara!
Érdekes volt egy próbababa gondolatait, vágyait olvasni. :) Egy ilyen tárgyat az ember általában figyelemre sem méltat, a rajta lévő ruhák sokkal izgalmasabbak. Szomorú dolog belegondolni, hogy mennyi mindenre nem fordítunk figyelmet. :)
Hibákat nagyon nem is emelnék ki, nekem nem sok tűnt fel. (Ami nagyon szembetűnő volt: az 'ugyanazt' egybe kell írni.)
Kedves Kinda! Köszönöm, hogy nem hagytad szó nélkül az írásomat, sokat jelent! :) Eredetileg A Próbababa egy pályázatra ment, máskülönben meg sem fordult volna a fejemben, hogy egy kirakati babáról írjak. Én is csak akkor gondolkodtam el rajta, milyen sok minden van körülöttünk, ami hidegen hagy minket, mikor már kész voltam. A hibákat majd kijavítom, úgyis fel kéne frissíteni a szövegeket az oldalon. :) Még egyszer nagyon köszönöm!
Kedves Niara!
Nekem nagyon tetszett ez a novella. Ám piciny szívem, mely mindig happy endért kiállt, kissé elszomorodott.
Emlékszem, hogy van is egy film ezzel a témával kapcsolatban, mikor egy próbababa életre kel, nagyon szerettem és a novellád kedves emlékeket idézett fel bennem. :)
A történet nagyon jól rávilágít az életre, hogy nem mindig kaphatjuk meg azt, amit vagy akit akarunk.
Remélem nyertél vele a pályázaton, amire írtad, mert nekem nagyon-nagyon tetszett!
Köszönöm, hogy olvashattam. :)
Sajnos nem, a próbababám csak egy különdíjra volt elég, de annak is nagyon örültem :) Köszönöm a kommentedet!
Megjegyzés küldése