Mindent összevetve Vanessa MeConel egész elviselhető tud lenni azzal, aki nyelvével a bátyja szájában szokott turkálni.
Az elkövetkezendő két hétben elég sok időt töltöttem vele, az meg, hogy emiatt el kellett viselnem Gracia-t is, csak mellékes volt. Vanessa-val senki nem mert packázni, és amióta velük lógtam a suliban, észrevettem, hogy Gracia nem csak hogy ribanc, de még látszatkirálynő is. Miután véget ért a Hansen-korszak, és a kicsi Gin meghúzta magát valahol a többi lúzer barátjával, Gracia megpróbált előre törni, de a háttérből mindent Vanessa irányított. Gracia-nak csupán az volt a szerencséje, hogy Vanessa-t sokkal jobban érdekelték a horrorfilmek meg a többi sötét dolog, amihez nem tartoztak hozzá a rózsaszín ruhák és az úrnépi felhajtások.
De ott voltam én, kinek a helyzete az elmúlt napokban lényegesen megugrott azon a bizonyos ranglétrán, és persze egyetlen napot sem voltam hajlandó elfelejteni, mikor Gracia a székek közé lökött vagy lúzernek nevezett az Ő oldalán. Vanessa-t lehet, hogy hidegen hagyta a hatalom, én viszont képes voltam ott belerúgni Gracia-ba, ahol csak lehetett. Még az új királynő szerepét is kész voltam elvállalni, ha ezzel a földbe döngölhetem. Nem tehettem róla, annyira tetszett, hogy elkerülnek a folyosón, és csak úgy árad róluk az ellenszenv!
- Gracia, szívem, hoznál még kávét?
- Persze, mindjárt, csak ezt befejezem! Szóval Rick szerint...
- A kávém! – szóltam már erősebben. Szegénykémnek fele annyi agysejtje sem maradt a parfüm okozta károk miatt, hogy felfogja, az olcsó kis játékai után semmi kötelességem végighallgatni a butuska meséit. Gondoltam, talán hasznát veszem, ha már úgyis folyton a lábam körül nyüzsög. Olyan volt, mint egy hűséges kiskutya vagy egy féltékeny véreb, aki ahhoz pártol, akit népszerűbbnek érez.
A szemem lassan már egy hete nem változott vissza kék színűre, és ahogy telt az idő, egyre távolabbinak éreztem régi énem. Ez az új viselkedés csak még jobban megalapozta a hírem, hogy félni kell tőlem. Mintha alátámasztottam volna a pletykát, hogy egy démon lakozik bennem. Felhagytam a kedves mosollyal az emberek felé, hamarosan napi egy doboz cigit szívtam, a hajamban lángvörös tincsek égtek, és hogy Flant mit szólt ehhez az új Carry-hez?
- KIFELÉ!
Pedig egészen megkedveltem a feketét…
Nem bírtam figyelmen kívül hagyni Flant csalódottságát, valahányszor rám nézett. Mindenegyes alkalommal gyűlölet tükröződött a szemében, hogy eszembe juttassa, ő figyelmeztetett. Bár tudtam volna, mire… Ütött Vanessa-ról, hogy nem Isten a legnagyobb példaképe, de hogy ezért gyűlöljem? Neeem, inkább Flantet gyűlöltem! Meg a tanulást… Most már nem érdekelt az iskola. Ha Neki szabad volt, nekem is…
Valójában nem csak a tanárok voltak kiakadva az új Carry-n. Mikor Jim először látott gót kurvaként, fekete mini szoknyában és felsőben, amiből kilátszott a melltartóm csipkéje, ráadásul úgy kisminkeltem magam, mint egy élőhulla, férfibecsületére legyen mondva, hogy nem bőgte el magát ott nyomban, és nem rohant a pincébe, hogy bánatát egy üveg sörrel csillapítsa. Aztán ugye jött az „Ejnye Carry!”, meg hogy „Ez nem te vagy”, és hogy „Vigyázz magadra!”, mert hát a gonosz bennem van, de persze mind ezt csak Jimesen. Emelt hangnem és tányértörések nélkül, mindaddig, amíg nem közöltem vele, hogy egy nálam hét évvel idősebb sráccal járok, aki ráadásul rokona a borzalmas hölgynek és a furi szőke pasasnak a szemben lévő házból. Akkor aztán jött a tányértörés. Jim teljesen kifordult önmagából, és rájöttem, hogy Celi mégsem az anyjától örökölte a hisztit.
Nevelőapám szabályosan megtiltotta, hogy Hiremmel találkozzak, de ügyet sem vetettem rá. Amíg nem zárta rám az ajtót, nem tudta megakadályozni, hogy vele legyek. Mikor erre rájött, naponta próbált a fejemmel beszélni, és gyakran elhangzott, hogy „Tudom min mész át miatta, de ez nem megoldás”, na és ugye részemről ekkor jött az ajtócsapás. Eszem ágában sem volt hagyni, hogy róla beszéljen nekem…
Ilyenkor rendszerint abba a bizonyos kocsmába mentem, ahol először sikerült leinnom magam. Ott minden délután megtaláltam Hiremet, és ő mindig eszembe juttatta, mennyire szeret engem ilyennek. Borzasztó jó pasi volt, rikító zöld szemekkel, kőkemény mellkassal, és férfias illattal. Ezzel senki sem versenyezhetett, a féltékeny Victor a nyomába sem ért ennek a szépségnek! És az enyém volt. Igen!
Bár még nem igazán volt alkalmunk letisztázni, mi is van köztünk, egész szépen alakult a dolog. Legtöbbször itt ültünk a kocsmában a munkatársaival vagy a Hellben söröztünk. A lakását messziről elkerültem. Korainak éreztem még, hogy abban az ágyban hemperegjek, ahol annyi nő fordult meg. Máshogy próbáltam jól érezni magam, és nem hagytam, hogy az aggodalmak színt öltsenek a szememen, hogy aztán egész nap azon fájjon a fejem, kárpótlásként hány nővel fetreng éppen.
Szóval rendben voltam! De tényleg…
Csupán az éjszakáim voltak magányosak. Egyedül, a szobámban, ahol nem volt sem Hirem, sem Vanessa, de még Gracia sem, akivel a szívózás lekötött volna. Így egyedül… gyakran eszembe jutott Jaydon.
Mivel az elmúlt két hétben keveset voltam itthon, nem szedtem le a rajzait, és a szobám olyan volt, mint egy lelkiismeret barlang. Nehezen aludtam el benne, volt, hogy egész éjjel a plafont bámultam. Az egyetlen lépés, amit a múlt eltörlése érdekében tettem, hogy lefordítottam az őt ábrázoló képeket az éjjeliszekrényen. Pedig annyira szerettem volna tudni, hogy jól van-e. Akitől megkérdezhettem volna, valósággal gyűlölt, és ugye nekem is meg meg volt a véleményem Gin Hansenről. Jobbnak láttam messze elkerülni őt, és a Jayről való faggatózás helyett gyakrabban néztem meg a mobilom kijelzőjét vagy az e-mailjeimet. Csak így, éjszakánként vallottam be magamnak, hogy mindezt miatta teszem.
Úgy vártam a reggelt, mintha bármit is megoldott volna, ha új napot kezdek. Naponta magamra erőltettem a fekete sminket, felöltöttem a Vanessa-val vásárolt komor ruhákat, és felvettem a fekete sálam. Miután kihagytam a közös reggelit a rám oly sötéten néző családommal, Hirem várt az autóban, és emlékeztetett rá, mennyire nincs okom Jay után epekedni, és mennyivel könnyebb, ha van erőm az igazamért harcolni. Mire a suliba értem, már nem volt okom szomorkodni.
A harmadik hét végén, a város Halloween lázban égett. Miután fájdalmas búcsút vettem Hiremtől - magamba zárva az ajka ízét és csibészes mosolyát – kidugtam az ernyőm a kocsi ajtaján és kiléptem a szakadó esőbe. Jajj, a frizurám!
Megpillantottam az eresz alatt vacogó Gracia-t, aki ha minden igaz, csak rám várt. Elvigyorodtam az elszántságán, valószínűleg attól félt, hogy már a parkolóban ellene hangolok valakit. Szánalmas…
- Gracia! A házim? – kérdeztem a bejáratnál.
- A táskámban! – felelte egyhangúan. Mennyire utálhatott… De most komolyan! Mindenesetre elégedett vigyorral jutalmaztam a segítőkészségét.
Miután beléptünk a suliba, a zsúfolt folyosó szellemektől, boszorkányoktól, irtózó vallásos diákoktól és jajgató apácáktól hemzsegett. Csak a szokásos Halloween a Szent Kristófban… Évek óta ez ment.
Összecsuktam az ernyőm miközben Gracia arról faggatott, melyik buliba megyek Hiremmel. Valahányszor rólam és Hiremről kérdezett, a hangjában ott lapult a féltékenység, amit kifejezetten hízelgőnek éreztem.
Igazából fogalmam sem volt, idén hol töltöm a Halloweent. Eddig mindig Hansenéknél ünnepeltem, de ezúttal nem hittem, hogy érdemes lenne erre vetemednem. Hirem nem említette, hogy tervez valamit estére, ahogy Vanessa sem. Mivel a Halloween mániás húgom volt az egyetlen, akinek nőttem a szemében az új külsőmmel, elképzelhetőnek tartottam, hogy elmegyek vele cukorkát gyűjteni, bár baromira nem volt kedvem.
Gúnyosan elvigyorodtam, és a szemem sarkából Gracia-ra néztem.
- Valószínű, hogy kettesben töltjük az estét! – vetettem oda célzón, és legbelül remekül szórakoztam, hogy ösztönösen rám mereszti a szemét.
Kacagva vetettem hátra a fejem.
- Ugyan már, Gracy… Ez csak szex, és időben kell elkezdeni!
- Nekem régen jobban tetszettél! – vágta oda hirtelen.
Döbbenten néztem rá. Amióta a csicskásomnak használtam, egyszer sem vette a bátorságot, hogy ilyet mondjon. Nem tudtam, mikor változott meg az arca, de kifejezetten lenéző volt, miután sikerült újra bemérni. Hogy merészeli?
- Jay a föld alá süllyedne, ha látná, mivé lettél!
Hát igen… A régi jó Gracia. Ezt pontosan úgy mondta, mint amikor a Pokolra kívántam. Már nem mintha most nem küldtem volna elégszer melegebb éghajlatra.
Dühösen megmarkoltam a karját, és a szekrényekhez nyomtam.
- Ne merészeld kiejteni a nevét a szádon! – szorítottam tokájához az esernyőt. – Megértetted? - A tekintem szinte izzott a bennem tomboló méregtől, amit az ő említése hozott.
Ahogy a kis Gracia nézett rám, azon tűnődtem, a pillantása honnan ilyen ismerős. Eszembe jutott, mikor Victort ugyan így szorítottam a falhoz. Az ő tekintetében volt ennyi könyörgés, és félelem, mikor hátát a falnak csaptam, és körmöm a karjába mélyesztettem. Mennyire más volt minden akkor… Érdekes mód, mióta nem tiltakoztam a „rosszabbik” felem ellen, a harag nem arról szólt, hogy valaki vérének ízét érezzem. Sokkal könnyebb volt eltiltanom magam a gyilkolástól, de tudtam, ha meg kéne tennem, a lelkiismeretem nem szabna gátat bennem.
Pedig nem voltam gyilkos… csak gonosz! De semmiképpen sem gyilkos…
Elengedtem Gracia-t, mégsem mert megmozdulni. Ott állt, mint aki karót nyelt, én pedig a kezeimre néztem, és azon tűnődtem, hány áldozatot fogok még kiirtani, ameddig létezem.
- Este Halloween-buli a Hansen házban! – csapta meg a fülem. – Gyertek el!
Oldalra néztem. Jack Sparrow osztogatta a szórólapokat egy dagadt boszorka meg egy hippi mellett.
Spayki rasztázott parókája a kalózjelmezzel bizony gondolkodóba ejtett, de mivel Billi a hétköznapokban is úgy nézett ki, mint egy hippi, azonnal felismertem őket. Nem hittem, hogy Gin megtartja a bulit az unokabátyja nélkül, de úgy tűnt, mégis.
Billi észrevette, hogy figyelem őket, így elkaptam a fejem. Az iménti jelenetnek köszönhetőn nem voltam abban az állapotban, hogy kivédjem a gyűlölködő szemeket. Csak akkor néztem fel újra, mikor Vanessa energiája elárasztotta a folyosót, és kikapott egy szórólapot Sparrow kezéből.
Megállt előttünk, majd lenézően méregette a narancssárga papírt.
- Nem hinném, hogy ti is meg vagytok hívva! – követte Spayki, mintha annyira ragaszkodna ahhoz a nyamvadt fecnihez.
- Ki mondta, hogy elmegyünk? – kérdezte Vanessa a tőle megszokott morcos hangon. Csodáltam, hogy minden helyzetben ennyire bátor és lekezelő tudott lenni az emberekkel. Reméltem, engem nem kérdez, mert most ledermedtem, mint szfinx macska a jégen. Próbáltam emlékeztetni magam, hogy már semmi közöm Spayki-ékhoz, és nem zavar, hogy kitiltanak egy buliból, amihez egykoron elég sok közöm volt.
Töklámpás, szellemek, vámpírok ide vagy oda, unatkozva ültem a konyhaasztalunk mellett Hiremmel. A Hellből rendelt pizzát majszoltuk, és a „kettesben” töltött éjszaka helyett két kölcsönzött DVD pihent az asztal szélén, a popcorn mellett. Hirem nem tervezett mást Halloweenra, mint horrorfilm nézést a nappaliban, mert persze a szobámba nem mehettünk fel… Nem is értem, miért ragaszkodtam hozzá, hogy nálunk legyünk. Tény, hogy nem voltam abban az állapotban, hogy egy üres lakásban legyek Hiremmel, de Jim úgy sasolt minket a nappaliból, mintha fogdosnánk egymás intim testrészeit. Baromira lekötötte a Jeopardy… Alig vártam, hogy elmenjen Ely-vel cukorkát gyűjteni, mert bármi jobb lett volna annál, mint hogy itt üljek, majszoljam a hawaii-t, és azon tűnődjek, a többiek mit csinálnak néhány utcával lejjebb.
Nem bírtam magam túltenni rajta, hogy éveken keresztül bennfentesként érkeztem a Halloweenra, most meg volt képük kijelenteni, hogy nem vagyok meghívva… Legalább Hirem kitalált volna valami értelmesebbet, mondjuk egy vérszívó vámpír-bulit, ahol csak a nyakamra kell figyelnem. Bár lehet, nem is a buli hiányzott… Jay-jel mindig hamar leléptünk, hogy valami őrültséget csináljunk. Nem hiszem, hogy Hirem belement volna ilyesmibe… Ő már túl öreg volt a gyerekes hülyeségekhez…
- Szeretném azt hinni, hogy nincs semmi bajod – szólalt meg egyszer. – De mivel nem tudom, esetleg folytathatom, hogy úgy teszek, mint aki nem veszi észre. A másik lehetőség, hogy egyenesen rákérdezek.
Felvontam a szemöldököm.
- Nincs semmi bajom! – feleltem idegesen, és arrébb toltam a töklámpást, mert előjött a tűziszonyom. Pedig de jó lenne egy cigi…
- Úgy festesz, mint aki elmélkedik. – Harapott a pizzájába. Ekkor tűnt csak fel, hogy nem is láttam még mást enni. Nem igaz, hogy nem unja…
- Mert az milyen? – kontráztam.
- Hüm… Merengő, szomorú, üres tekintetű…
- Üres?
- Mondd csak! – kezdte sejtelmesen, majd lenyelte a falatot. – Nem lehet, hogy a buli miatt vagy ideges?
Elhallgattam.
- Még jó, hogy a sulinkban már rég legyilkolták Pletykacicát[1]! Avass be, honnan szeded az infóidat! – Az asztalra könyököltem és kacéran megtámasztottam a fejem.
Sötét vigyor jelent meg a szája sarkában.
- Vanessa mondta, hogy kissé kiakadtál amiatt, hogy nem hívtak meg!
- Hé! – egyenesedtem ki. – Egyáltalán nem voltam kiakadva. Csupán úgy éreztem, ez lenne a minimum azok után, amit értük tettem.
- Például?
Szkeptikusan néztem rá.
- Hadd ne kelljen elmondanom, milyen az élet a nagy JAY HANSEN oldalán!
- Nem sértésként… de mindenkivel úgy bánnak, ahogy hagyják.
- Tűrjem el, hogy megaláznak, és kizárnak onnan, ahová díszmeghívót kéne átnyújtaniuk?
Érdekesen nézett.
- Ha ennyire zavar a buli, miért nem megyünk el?
Elhallgattam és türelmetlenül doboltam ujjaimmal az asztalon.
- Kérdem én, ki az, aki elkalandozik? Figyeltél rám mikor azt mondtam, „nincs meghívónk”?
- És? – Evett tovább. Egy szalámival küzdött, gondoltam megvárom, de nem tartotta vissza a teli száj. – Ez miért jelent problémát?
Valamit félreérthettem…
- Talán azért mert… nincs?
Ledobta a pizzát, és megrázta a fejét.
- Nem értesz…
- Nem fogok beszökni! – fakadtam ki. Tudtam én, hogy mire céloz, csak épp nem akartam idáig süllyedni.
- Pedig kifejezetten imádom, hogy a csajom ilyen jó bőr és belevaló! – fogta meg a kezem és kicsit magához húzott.
Belevaló? Csajom? Azt hiszem, ilyet sem hallottam tőle, amióta „járunk”. Kigúvadt szemekkel bámultam előre, és el is felejtettem leállítani, mikor az orrát megpróbálta a sálam alá fúrni, mint már oly sokszor.
- Jim veszély! – húzódtam el, és rögtön azután meg is hallottuk az erőltetett köhögést odakintről. Nevelőapám úgy tett, mintha a TV-t nézné. Gyűlöltem őt ezért…
- Kezd egy kissé idegesítővé válni! – mondta Hirem savanyúan.
Valahogy én is így voltam ezzel. Na meg mással is, amit mondott.
- Tudod mit? Talán mégsem olyan rossz ötlet ez a beszökés! – összeszűkültek a szemeim, és sötéten vigyorogtam. – Ismerek is valakit, aki be tud vinni!
[1]
A Pletykafészek című amerikai sorozatból ismert „pletykás lány”, aki a honlapjára feltölti a manhattani elit botrányos életéről szóló pletykákat.
-
{[['
']]}
']]}
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése